Az Erdész Galéria

az Erdész Galéria homlokzataAz Erdész Galéria jelenlegi helyén 1992 óta működik. Tekintse meg 3d-s túránkat!

Tulajdonosai E. Ilosvai Magdolna és Erdész László, aki 30 éve szereplője a műtárgypiacnak A galéria 15 évvel ezelőtt kifejezetten erre a célra épült három-szintes házban működik Szentendre belvárosában. Szentendre a fővárostól 20 percre lévő, a Duna partján elterülő festői kisváros, ahol számtalan műemlék, múzeum és kiváló étterem működik, valamint több mint 100 művész él és alkot.

A galéria földszintjén iparművészeti és használati tárgyak láthatók, bevallottan az igényes ajándékot keresők számára. Az első emelet két termében grafikák festmények és szobrok várják a látogatókat, valamint évente hat kiállítás. A harmadik szinten a különlegességek és egy kis kert található a pihenni vágyóknak, valamint Szentendre legszebb kilátása.

A galéria bemutat és árusít klasszikus modern (Kassák, Moholy-Nagy, Bortnyik) műveket valamint a Szentendréhez kötődő Európai Iskola alkotóitól (Bálint, Korniss, Barcsay, Vajda) festményeket és grafikákat valamint szobrokat. Foglalkozik a kortárs generáció legkiválóbb művészeivel is.

A Galéria évente 4-6, a Design 1 kiállítást szervez, valamint résztvett és résztvesz rangos művészeti kiállításokon és vásárokon (Art Cologne-Köln, Art Forum-Berlin, Art Basel, Palm Beach - USA, Stockholm Art Fair stb.) továbbá kiad katalógusokat és könyveket. (Fehér László, Anna Margit, ef.Zámbó István, Kortárs Ötvöművészek).

A galériánk mottója:

Míg a hangya szorgalmasan dolgozott, a tücsök egyre csak muzsikált. Ősszel aztán mindketten megdöglöttek.